3.rész ~

*Byul pov*

Mire nagy nehezen elaltattam Nana-t, csöngettek. Gyorsan kifújtam az idegesség miatt benn ragadt elhasznált levegőmet, és miközben sétáltam a bejárati ajtó felé, magamban felkészültem Luhan látványára. Mikor már nyúltam a kilincsért ismét csengettek. Istenem ez a gyerek. Egy gyors szemforgatás és már nyílik is az ajtó.
Erre a látványra nem lehet felkészülni, lehetetlen. Haja enyhén kócos, ami mégis tökéletesen terül el feje tetején, a szokásos inget felváltotta a mintás póló enyhe v-nyakú kivágással, csőnadrág és persze tornacipő. Teljesen átlagos ruhák, mégis .. Luhan nem az. Pedig annak kéne lennie, de nem az. Már az sem stimmel, hogy édes pofija mellett ilyen arrogáns és képmutató.
- Na végre már - lökte el magát az ajtófélfától majd komótosan, vállamat kissé meglökve sétált el mellettem, egyenesen a nappaliba.- Azt hittem már sose nyitod ki - szólt oda nekem, hisz én még mindig az ajtóban álltam. Komolyan ekkora tirpák?!
Megráztam enyhén a fejem majd utána trappoltam.
- Te most komolyan egy paraszt vagy, vagy csak tetteted? - álltam elé karba tett kezekkel, mire felnézett rám a szófán ülő megszólított.
- Hm? - nézett végig rajtam, majd egy fintor után ismét telefonjának szentelte idejét.
Idegesen túrtam bele hajamba, majd épp szidtam volna tovább, mikor megszólalt.- Megmondtam neked délelőtt, hogy érj haza időben, mert nem akarok megszakadni. Erre cipelhettem át a nagyságos asszony összes holmiját egyedül, majd mikor végre pihenhetnék, mert holnap még suli előtt edzésem van, felhív apám, hogy azonnal jöjjek ide és húzzak magammal egy kibaszottul nehéz táskát is, csak mert a drága Byul ezt óhajtja - a nevem szinte úgy köpte felém, mintha a legsötétebb mágiák közé tartozott volna a földön. Kissé megszeppenten hirtelen kitörésén s leengedtem karomat is magam mellé. Nem gondolkodtam, a szavak maguktól törtek utat maguknak, miközben lassan remegtem a dühtől.
- Mégis mit képzelsz magadról? Nem vagyok előítéletes ember, de nálad nagyobb bunkót nem pipáltam még, így első ránézésre. Az elejétől kezdve undorítóan viselkedsz velem, pedig nem tettem ellened semmi rosszat. Jaj, biztos nagyon megterhelő feladat volt számodra egy táskát elhozni, mindjárt megsajnállak. Mondjuk, ha többet edzenél és lenne valami férfias beütésed, nem szakadtál volna meg ennyitől. Az meg persze ne is zavarjon, hogy a barátnőm rosszul lett és őt szeretném ápolni. Végül pedig, nem én kértelek meg, hogy gyere ide, isten mentsen meg attól a szörnyűségtől.
Luhan kikerekedett szemekkel nézett rám. Szinte vesémig hatolt erőteljes pillantásával, miközben én magamat próbáltam lenyugtatni.
Csend állt be közénk, majd villámgyorsan felugrott vendégem és pillanatok alatt előttem termett. Egy lépésnyire állt meg, szemei lyukat égettek lassan hátamba. Tisztán kivettem, ideges. Jobb karját felemelte, majd egy erős mozdulattal hasamhoz vágta anyámtól kért táskámat. Szemeim tányér méretűre tágultak, miközben mindkét kezemmel a fájdalom helyéhez kaptam s kénytelen voltam megtartani a tárgyat, ugyanis Luhan elengedte hirtelen, majd mellém lépett.
- Kurvára nem ismersz - súgta. Hangja teljesen ellentéte volt szemeiben látszódó dühének. Nyugodt. Bosszantóan nyugodt.
- Én a te helyedben erősen magamba néznék. Milyen barátnő az, aki évekig észre sem veszi a másik betegségét? - végem volt. Elvesztem. Eleredtek könnyeim, majd csak azt érzékeltem, hogy Luhan távozni készült.- Találkozunk holnap - ajtó csapódás. Ez kellett ahhoz, hogy magamhoz térjek, és a földre rogyjak.
- Utállak - suttogtam magam elé. Arcom már rég elázott.- Utállak. Utállak - de legfőképp azt, hogy igaza volt. Sose vettem észre semmit Nana-n. Még rosszullét jeleit sem, nemhogy betegségét. Szép kis barát vagy, Byul.
Az étvágyam elment, így betettem a hűtőbe az ételt, új egyenruhámat gyorsan kivasaltam, s egy még gyorsabb tusolás után elaludtam.

-----

Reggel a telefonom ébresztése nélkül is feltudtam volna kelni.
- Félek - nyüszögtem Nana-nak, miközben próbáltam torkomon legyűrni a reggelinek szánt müzlimet.
- Ugyan már, nem lesz semmi gáz. Bemész, végig ülöd az órákat, aztán jössz haza. Mit kell túl gondolnod az egészet? - motyogta, miközben a tegnap hozott ételt szedte ki magának egy tányérra. Persze, ő nem tudott a Luhan-nal történt afféromról.
- Persze, te könnyen beszélsz - fújtattam, majd egy utolsót harapva ételemből, felálltam, táskámat hátamra kaptam, majd gyors elköszönés után kiléptem az ajtón.
- Na végre - hallottam meg egy ismerős, morgós hangot.
Felpillantok.
- Te meg mit akarsz itt, megint? - állam a földdel volt egyenlő, mikor elégedetlen pofijára néztem.
A farkasszemezésünket végül Ő szakította meg.
- Hidd el, semmi olyat, amihez kedvem volna. De mivel annyira életképtelen vagy, hogy még abban sem voltak biztosak a szüleink, hogy eljutsz az iskola bejáratáig, így rám lett parancsolva, hogy mára legyek a bébiszittered - rugaszkodott el a faltól, majd meg sem várva, hogy bármit reagáljak az elmondottakra, el is indult egy bizonyos, nyilván innen a suli irányába.
- De jó nekem - sóhajtottam szem forgatva, majd sietősen követtem.
Nem zárkóztam fel mellette, inkább megtartottam a tisztes távolságot, minél messzebb vagyok tőle, annál jobb neki és legfőképp nekem. Pár perccel később bal oldalról három fiú csapódott az előttem kullogó Luhan-hoz. Felismertem őket, ők is fociztak a parkban. Miután lekezeltek, amit sose értettem meg a fiúknál, olyan primitív szokás, elkezdtek sutyorogni. Nyilván én voltam a téma, hisz a fekete hajú langaléta hátra-hátra pillantgatott rám, miközben Luhan suttogott valamit neki.
Kissé felidegesített a pofátlanságuk, és az is, hogy még köszönni se voltak hajlandóak, de már eldöntöttem magamban, hogy mindaz aminek köze van Luhan-hoz, az hidegen fog hagyni. Nem érdekel se ő, se a természete, se a haverjai és az sem, hogy elvileg rá kéne az első napomon támaszkodnom, nem. Majd feltalálom magamat, csak érjünk oda.

Bő öt perc múlva végre ismerőssé vált a környék számomra. Megpillantottam az iskola épületének zászlaját és fellélegezve vettem azt is tudomásul, hogy az előttem bandukoló négy fiú önfeledten társalog valamiről, tehát nem kell vádló vagy érthetetlen pillantásokat elviselnem. Hála égnek.
Meglepődve vettem észre, hogy az iskolaudvar teljesen üresen állt, sehol sem láttam egy lelket sem. Pedig azt gondoltam, mint nálunk, itt is a nap nagy részében az udvaron zajlik az élet. Sajna ezt a szokást el kell temetnem magamban. Már nem fogok ismerős arcoktól felvidulni, mikor épp rosszkedvű vagyok, már nem fog minden reggel Nana várni a kapuban és leszidni, amiért megint elaludtam. Már nem lesz semmi sem olyan, mint ahogy megszoktam.

- Menjetek előre, srácok. Gyorsan megmutatom Byul-nak, hogy merre van az igazgatói - állt meg a folyosó közepén Luhan. Ugyanolyan lekezelően és unottan kezelte a nevem, mint mindig.
- Nem szükséges! - tiltakoztam hevesen, mire az összes fiú rám nézett. - Már jártam ott, tudom, hogy merre találhatom - teljes testemmel a barna hajú felé fordultam.
- Ez az, látod? Semmi baj sincs vele, nem tudom mit paráztál - karolta át a magas fekete Luhan vállát. Úgy beszélt rólam, mintha valami kutya lettem volna. Csodás.
- Chanyeol, fejezd be - szólt rá egy másik barna hajzatú fiú.
- Jól van, bocs Suho - Chanyeol eltávolodott Luhan-tól s rosszalló pillantások kereszttüzében, amelyeket Suho-tól kapott, elindult a folyosón. Ha nem épp én lettem volna a ' kívülálló ' akkor még nevettem is volna viselkedésén.
- Xiumin! - kiabált már a terem ajtajából Suho a mellettünk szobrozó vöröses hajú fiúnak. Az említett illedelmesen meghajolt, majd el is slisszolt.
 - Te is mehetsz - vetettem oda az előttem álló fiúnak.
- Majd én eldöntöm, hogy mit csinálok. Ez itt az én terepem - kacsintott rám, majd egy nyelvnyújtás után megragadta csuklómat és elkezdett maga után húzni. Meglepett, nem értettem mi ez a hirtelen jött kontaktus, és hogy mégis miért ér hozzám, mikor ez egyáltalán nem szükséges. - Itt megvárlak és utána elmondom, hogy merre lesz az első órád - tessékelt be az igazgatóhoz, mintha kissé siettetett is volna, amit nem tudtam mire vélni.
- Jó napot! - hajoltam meg, mire kaptam egy széles mosolyt a titkárnőtől.
- Szervusz, biztos te vagy az új diák, Kim Byul - bólogattam párat. - Erre tessék - invitált be az igazgató úrhoz.
- Jó reggelt, igazgató úr, jöttem az órarendemért - megejtettem a szokásos formaságokat, majd bele is kezdtem a lényegbe.
- Szép jó napot, Byul kisasszony. Örömmel látom, hogy rendkívül pontos - néz az órájára mosolyogva. Én is elmosolyodtam a büszkeségtől. - Parancsoljon - nyújtotta át nekem a várva-várt papírlapot. Gyorsan átfutottam a szememmel, bár azok az órák számomra semmit sem mondtak.
- Elnézést a késésért, uram - tépte fel valaki az ajtót, s lihegve dobta le magát a szobában található fotelok egyikébe. Egy hosszú, fekete hajú lány ' tört ránk '. Az arca kissé kerekded volt, szemei csillogtak. Elkönyveltem magamban, hogy ugyanolyan kaliberű lehet, mint Nana. Ha csak a belépőjét nézem, biztos, hogy olyan.
- Nos, mint látja Byul kisasszony, nem minden diákunk képes a pontosságra - nézett enyhén szúrósan a lányra az igazgató.
Erre a lány csak tarkóját vakargatva nevetgélt. Már akkor megkedveltem.
- Szia, Choi Minah vagyok, és én foglak téged körbevezetni az iskolában, valamint ha bármi kérdésed van , csak fordulj hozzám. Osztálytársak leszünk - ugrott elém s hadarta el az egészet.

Csak pislogtam, majd utána felvettem legkedvesebb mosolyomat s elindultunk kifelé az irodából.
- Luhan? - kérdeztem meglepetten, mivel az említett személyt sehol sem láttam.
- Luhan? Mit keresne itt Luhan? - nézett rám ferdén Minah.
- Ő a mostohatestvérem - feleltem kurtán, ugyanis nem akaródzott kijönni a számon ez a szó.
- Na ne! Komolyan? Mekkora mázlid van. Luhan olyan itt, mint egy idol. Mindenki a barátja akar lenni, a lányok meg megvesznek a közelében - magyarázott Minah, miközben a szekrények felé mentünk.
- A lányok? Szóval te nem tartozol közéjük?
- Nem, dehogy! Számomra semmi extra nincs benne, és hát eléggé ridegen bánik a lányokkal a suliban. Jó, persze, talán jobb is, hogy nem él vissza a hírnevével, de akkor is. Elküldhetné szegény lányokat kedvesebben is arra a bizonyos melegebb éghajlatra - vakarta tarkóját erősen szugerálva az előtte elterülő makulátlan, kövezett padlót.
Nevetnem kellett.
- Hát, Luhan nem épp a kedvesség mintapéldánya - adtam hangot egyetértésemnek.
- Még veled sem kedves? - akadt ki kissé Minah.
- Nem, de nem is várom el, és szükségem sincs a jó pofizására - vontam vállat.
- Értem. Bár már arra is gondoltam, hogy talán azért viselkedik ilyen gorombán a lányokkal, mert így talán jobban járnak szegények, mintha SoorA küldené el őket a búsba - magyarázta, miközben megálltunk az egyik szekrény előtt. Vélhetőleg a jövőbeli szekrényem előtt.
- Ki az a SoorA? - kérdeztem érdeklődve.
- Luhan barátnője - nem tudom miért, de ez egy picit lelombozott. Na, de nem a tény, hogy Luhan-nak van barátnője, hanem valami teljesen más okból kifolyólag szúrt a mellkasom. - Kibírhatatlan egy nőszemély. Valódi házisárkány. Ott is van - mutatott Minah, nem túl feltűnően mögém. Hátrapillantottam vállam felett, s pont elkaptam, ahogy a fekete hajú, vörös rúzzsal kikent szájú lányka lesmárolja Luhan-t. Nem kicsit lepődtem meg, de csakis azért, mert nem tudtam eddig ilyen helyzetbe beleképzelni Luhan-t. Azért meglettem volna enélkül a látvány nélkül.
- Már több, mint két és fél éve együtt vannak. Voltaképp akkor jöttek össze, mikor Luhan menő lett a suliban. Azelőtt ő is csak egy volt a bevándorló, stréber gyerekek közül. De ezt te biztos tudod - vont vállat fintorogva.
- Nem, én ilyeneket nem tudok Luhan-ról, sőt. Semmit sem tudok róla - fordítottam vissza felé a fejemet. Elég volt mára ennyi ebből a gusztustalan ömlengésükből.
- Oh, akkor majd, ha akarod, mesélek neked, hogy milyen volt ezek előtt Luhan - heves bólogatásba kezdtem. Valami miatt érdekelt, hogy milyen volt a ' normális ' Luhan. - De előbb akkor a szekrényed, parancsolj, erre a cetlire felírtam a kódot, el ne hagyd, amíg meg nem jegyezted, eléggé cinkes dolog, tapasztaltam - erre mindketten elnevettük magunkat.
- Köszönöm, Minah - hálálkodásom közepette megöleltem.
- Ugyan, semmiség. Rám számíthatsz - ölelt vissza.


- Na, mi van? A kis pisisek egymásra találtak? De édes - hallottunk meg magunk mögül egy vinnyogó hangot, amit két vékony nevető hullám követett.
- SoorA, akadj már le másokról és foglalkozz egyszer az életben CSAK a saját dolgaiddal - ugrott neki azonnal Minah, amin meglepődtem. Komoly ábrázatát elnézve, nem egy kis fruskáról volt szó.
- Tudd, hogy hol a helyed, Minah. Nem mi tehetünk róla, hogy sulititkárnak mentél. Ha nem teszed, talán még mindig közénk tartoznál, és nem lennél egy kis senki - lépett elő egy másik, agyonmázolt arcú, fekete hajú lány.
- Neked most nem osztottam lapot, MisA. Jó kis pincsi kutya vagy, ezt már bebizonyítottad, de jobb lenne, ha ahhoz tartanád magad - vágta neki fenyegetően Minah.
Nem kicsit döbbentem le, hogy ebben az iskolában mennyit tesz az, hogy valaki hogy néz ki, és milyen rangot képes kivívni magának.
- Jobb lenne, ha mennénk. Elfogunk késni - lépett a két vörös szájú lány elé egy szőkés hajú fiú, aki gondolom Luhan csapatát erősítette. Kissé pösze volt, ám mégis érdes hangon szólalt meg, arca meg sem rezdült.
- Igazad van, Sehun - Luhan, Sehun vállára tette a kezét, majd egy alig észrevehető pillantást vetett rám, aztán kézen ragadta barátnőjét s elhúzta. A ' pincsi kutya ', ahogy Minah illette, szerintem egy ideig rajta is fog maradni ez a jelző, gyorsan Sehun-ba karolt, majd egy cinikus mosollyal arcán elhúzta tőlünk, s végül az egész csapat eltűnt.

- Minah - jelen lelki állapotomban nem tudtam mást kinyögni.
- Majd elmesélek mindent töviről-hegyire az ebédszünetben, de ideje mennünk - húzott magával, ám a komoly tekintete megmaradt.
Nemár.

2.rész ~

* Byul pov *

- Tehát .. mostantól nem vagyunk osztálytársak? - hülledezve vetődik mellém barátnőm az ágyára.
- Benned komolyan csak ennyi maradt meg? - pattanok fel, majd kezdek bele a járkálásba. - Mostantól egy teljesen új családban kell alkalmazkodnom. Ott van a kedves, törődő mostohaapa, Chang. Ellenben vele, ott van a felfuvalkodott, magától teljesen elájult mostohabáty, Luhan. Ahhh - fújtatva huppanok Nana mellé, majd fejemet beletemetem párnájába és halk sikongásba kezdek.
- Mit mondtál, mi a neve? - Nana ignorálja kitörésemet, majd mikor megismétlem Luhan nevét, felugrik mellőlem s olyan sebességgel kezd el laptopján gépelni, hogy csoda, hogy nem gyullad ki.
- Mit csinálsz? - nézek rá ferdén.
- Várj! - rám sem nézve int le.
- Nana - tornázom fel magam, majd mellé lépek. - Mi a ..? - képedek el, mikor megpillantom Luhan arcát a képernyőn.
- Tudtam, hogy ismerős a neve - örül meg magának.
Mikor látja, hogy nem értek semmit, belekezd.
- Ez itt a város legjobb sportolóinak oldala. Múltkor láttam, hogy Sojin-ék itt nézegetik Őt. Kivételes tehetségnek számít, főleg az ő korosztályában. Számtalanszor vezette győzelemre a csapatát, és nem egyszer jutottak el a legrangosabb futball rendezvényekre. Azt hittem ott helyben leolvadnak a lányok a székről, úgy áradoztak róla. Személy szerint nekem nem tetszik a kinézete, de .. - ő csak mondja és mondja, hogy mi kivetnivalót lát Luhan-ban, de egy sem jut el tudatomig. Teljesen leköti a figyelmemet Luhan képe alatti információk tömkelege. Temérdek díj kapcsolódik a nevéhez, de a legtöbb kommetben arról szól a fáma, mennyire helyes. Tipikus női logika. Engem viszont az eredményei taglóznak le. Úgy érzem, hogy a felé irányuló utálatom kezd halványodni. De csak egy parányit.
- Szerinted? - bök oldalba Nana. Hirtelen nézek rá, majd zavart tekintettel figyelem arcát.
- Micsoda?
- Hagyjuk - fejét rázva megy el mellettem, miközben hozzám vágja szavait. - Neked biztos bejön.
- Mi? - kúszik hangom pár oktávval fentebb. - Bolond vagy? Egyáltalán nem az esetem. Nincs benne semmi vonzó - lecsukom gépét, majd utána megyek.
- Persze. Csak történetesen neked tetszenek a sportos, de mégis édes pofijú srácok, és Luhan egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik.
- Ohh, hogyne. Csupán egy valami kerülte el a figyelmedet. Luhan egy felfuvalkodott béka, aki nem képes emberként viselkedni, és persze egy igazi sznob. Ezek viszont ütik a te érveidet, szóval egyértelműen nem az esetem - csevegésünk közepette leérünk a nappaliba.
- Javíthatatlan vagy, Byul - barátnőm fejét rázva beleboxol vállamba, amit azonal vissza is adok neki.
- Indulhatunk? - zavarja meg spontán harcunkat anya hangja.
- Menjünk - adom be derekamat, majd elindulunk az ajtó felé. Semmi kedvem nincs hazamenni és belekezdeni a pakolásba. Hisz holnap olyan remek napom lesz ...
- Holnap átnézek, jó? - ölel meg Nana.
- Jó, várlak - szorítom magamhoz, majd indulunk is haza.
Egész úton egy szót sem váltunk, de most nem bánom. A mai napon annyi minden történt velem, hogy a felét még fel sem dolgoztam. 
- Ne segítsek? - kiabál fel hozzám anya, miközben a fiókjaimból pakolászok ki.
- Nem szükséges, mindjárt kész vagyok - az a mindjárt kész vagyok este 11-ig tartott, tehát négy órán keresztül megállás nélkül pakolásztam. Összesen 13 dobozt pakoltam tele. Teljesen kifáradtam. Nem is tudtam, hogy ennyi dolgom van, pedig nem mondanám valami tágasnak a szobámat. Nem is tettem sose szóvá, hogy esetleg nagyobb szobát óhajtok, hisz felesleges lenne. Pont elférek a mostaniban. Vagyis elfértem.
Kifáradva vánszorgok el a fürdőmig, majd egy, az én tempómban gyorsnak számító tusolás után belevetődöm selymes ágyamba. Ha nem lennék hulla fáradt, biztos nem aludnék egy szemhunyásnyit sem. Hisz a holnapi napom maga lesz a pokol. Eleve vasárnap lesz, ami elég ahhoz, hogy borzasztó kedvem legyen, mivel utána jön a sokak által gyűlölt hétfő. Az első hétfő, ami nekem sem lesz a szívem csücske.
Reggel a telefonom pittyegése kelt, és nem tudom elképzelni, hogy ki az az elmebeteg, aki ' hajnali 'nyolc órakor képes üzenettel traktálni. Szuszogok párat álmosan, majd a már csupasz éjjeliszekrényemről elveszem a telefonomat s félszemmel megnézem ki írt. Tudhattam volna.

" Jó reggelt, álomszuszék!:) Csak azért írok, hogy szóljak, korábban ott leszek :D Anya üzleti útra ment és unalmas egyedül itthon.:( Nem érdekel, hogy aludni akarsz! Emeld fel a segged és készíts valamit ennem. Éhezem. Kilencre ott leszek! " 

Már pattanok is ki ágyamból, amint végig olvastam Nana levelét. Már egyszer pórul jártam, mikor nem keltem fel mire ide ért, nem akarok még egy Nana-féle ébresztés áldozatául esni. Nem épp a legfelemelőbb érzés, mikor a legjobb barátnőd fogja magát, és egy vödör, nem ám pohár, jéghideg vízzel önt nyakon reggel nyolc órakor. Gyorsan felkapok valami gúnyát magamra, majd gyors fog- és arcmosás után bevetődök a konyhába. Készítek két személynek elegendő szendvicset, majd épp hogy kifújom magam, már csöngetnek is. Szélsebesen tépem fel a bejárati ajtót, mire egy elégedett Nana-t látok.

- Szerencséd - majd mosolyogva elsuhan mellettem, és mire feleszmélek, már el is pusztítja az összes szendvicset, amikkel vesződtem.
- Örülök, hogy itt vagy - csapom be a bejárati ajtót, miközben morogva kiáltom neki szavaim.
- Ne legyél ennyire lelkes, hogy láthatsz - kapja be a legutolsó szendvics falatot, majd kezeit összecsapva pillant rám.
Türelmesen megvárom, míg lenyeli azt az istenverte falatot, majd belekezd szövegelésébe.
- Ugye végeztél a csomagolással? - bólintok. - Akkor elmegyünk futni? - kérdezi tettetett félénkséggel.
- Menjünk - adom be derekam. Nekem is jót fog tenni. Elfelejtek arra a pillanatra gondolni, mikor megint meglátom a savanyú képét Luhan-nak.
A reggel felkapott ruhámat felváltja a cicanadrág és a topp kombinációja, majd egy ugyanilyen szettel megdobva Nana barátnémat, már indulunk is.

- Miért vagy ma ilyen lassú? - fordulok meg s háttal kocogok tovább, miközben a hátam mögött lihegő partneremre nézek kérdőn.
- Inkább .. te .. miért .. vagy .. ma .. ilyen .. gyors? - liheg minden szó után. - Álljunk meg egy kicsit pihenni - hadarja, nekem pedig felocsúdni sincs időm, hogy minek rángat el kora délelőtt futni, ha tizenöt perc után feladja, már le is vetődik a legközelebbi padra.
Szem forgatva ülök mellé, majd kortyolok párat otthonról hozott vizünkből.
- Oda nézz! - hallom Nana izgatott és meglepett hangját, miközben meglöki kezem, így a maradék víz, aminek a flakonban lenne a helye, most a nyakamban landol. Nana meg sem próbálja elfojtani nevető rohamát, beleröhög vizes képembe.
- Mi van? - hangom nem túl kedves, sőt. Nagyon felbosszant a mai viselkedése, pedig amúgy is ilyen, csak ma valahogy kevésbé tolerálom.
- Az ott nem Luhan? - mutat a közelben elterülő rétre, ahol pár fiú épp rögtönzött fociedzést tart.
Szemeim kikerekednek, majd végig pásztázom a fiúhadat, és .. bingó!
- De, az ő. És? - válaszolok flegmán, nem törődöm hangon.
- Nem is érdekel? - válaszol kérdésemre kérdéssel Nana.
- Miért érdekelne? Azt tesz az az öntelt tuskó, amit akar - fejemmel az Ő irányába biccentek, miközben szapulom.
- Ejj, még csak egy napja sem ismered, beszéltél vele keményen fél órát, de már ilyen véleménnyel vagy róla. Nem szép dolog valakit elítélni, Byul kisasszony - rázza fejét Nana, miközben megveregeti hátamat. Erre kuncognom kell, mert ilyen anyáskodó próbál lenni.
Valóban nem sokat tudok Luhan-ról, de az első benyomás nagyon fontos, és abban nem jeleskedett éppen fényesen.
- Megnézzük a meccsüket? Ha jól látom most kezdik - szemeivel hunyorít, és homlokához illeszti kezét, hogy jobban szemügyre vegye, hogy mit csinálnak a fiúk.
- Tőlem te megnézheted. Én itt maradok - teszem karba kezeimet s orromat felhúzom.
- Te tudod - von vállat, majd el is tűnik.
Nagyon felmérgel ezzel a húzásával. Felver az álmomból, megeszi a reggelimet, elrángat futni, amiből semmi nem lett és most még faképnél is hagy. Csodás egy vasárnap, mondhatom. Pár percig még duzzogok, majd úgy döntök, hogy rápillantok a ' nagy ' meccsre. Talán nem kéne, de Luhan kétségtelenül lehengerlően néz ki. Izzadt felsőtestéhez tapad fehér pólója, és pont elkapom azt a pillanatot, mikor egy adag vizet önt magára, ezzel átlátszóvá varázsolva azt az átkozott pólót. Nyelek egyet, úgy érzem kiszáradt a szám, majd mikor Luhan felemeli kezét, hogy folytatódhat a meccs és elkezd futni .. a hajába kap a szél .. inkább nem nézem tovább. Beveszek tüdőmbe egy adagnyi levegőt, majd szépen lassan kifújom azt. Megpaskolom arcom, hogy eltűnjön a pír, majd felállok és elkezdek a rét szélén ücsörgő Nana felé sétálni. Észrevétlenül huppanok le mellé, és szinte észre sem vesz, annyira leköti a meccs. Hirtelen felém pillant, majd egy sunyi mosoly után ..
- Hajrá Luhan! - kiabálja torka szakadtából.
Luhan odakapja fejét, majd mikor felismer engem, egy féloldalas mosollyal küld felénk egy puszit.
- Mi? Ez hülye? Azt hiszi én voltam? - hüledezek, miközben figyelem, ahogy Nana eldől a fűben és hasát fogva röhög. - Akkora köcsög vagy - ütögetem, majd elkezdünk ' verekedni ' a fűben.
- Uh, cicaharc - hallom azt a hangot, ami a legelejétől kezdve irritálja a fülem.
- Mit akarsz? - vetem oda neki, miközben állásba tornázom magam. Fel sem tűnik, hogy vége a meccsnek.
- Az előbb még lelkesebb voltál - néz rám flegmán. Legszívesebben kiütném a világból.
- Ő volt - mutatok a földön fetrengő lányra.
- Aha, hogyne - forgatja szemét.
- Kinyomjam, vagy megtanulsz emberként kommunikálni velem? - megyek közel hozzá s farkasszemmel nézzük egymást. Nem hátrál meg, de én se óhajtok.
- Hé, Byul úgy értette, hogy nagyon jó volt a meccs, ügyesek vagytok - áll közénk Nana, de a szemkontaktust nem szakítjuk meg.
- Tudjuk - töri meg a feszült csendet, majd hátat fordítva elindul. - Ha lehet délután kettőig érj haza. Nem fogok egyedül megszakadni a cuccaitokkal - majd elsétál.
- Ez a .. de felképelném - szorítom ökölbe kezem, mire Nana megpöcköli a homlokomat és úgy döntünk inkább kocogunk egy kicsit.
El sem hiszem, hogy egy másodperc apró töredékéig helyesnek és szívdöglesztőnek hittem. Dehogy az! Egy igazi idióta, aki az ajtón se fér ki, akkora egója van. Kétségtelenül ügyes játékos, remekül irányítja a csapatát, de nem lehet nem észrevenni, milyen flegma és idegesítő játékon kívül. Soha, de soha nem fogok rá úgy tekinteni, mint egy kedves személyre az életemben. Mindig is érezni fogok iránta megvetést és gyűlöletet, amiért lenéz és úgy kezel, mint aki nem is az ő bolygójáról származik. Akárhogy is javul a kapcsolatunk a jövőben, amire nem látok esélyt, mindig ott lesz egy szálka, amit hol Ő, hol Én fogunk megpiszkálni, és kezdődik minden elölről. A gondolatba is belefáradok.
Oldalra nézek, nagy gondolkozásaim közepette, és azt veszem észre, hogy nem fut mellettem Nana. Reflexszerűen nézek hátam mögé, és meg is látom, de nagyon megijedek.
- Nana! - futok hozzá, majd letérdelek mellé és fejét ölembe fektetem. - Nana! Miért ájultál el? Mi a baj? - semmi válasz. Eszméletlen.
Gyorsan tárcsázom a mentőket, ami remegő kézzel, de sikerül. Pár perc után ide is érnek, majd elindulunk a kórházba. Amint odaérünk Nana-t elszállítják vizsgálatra. Az érzéseim leírhatatlanok. Félek, aggódom, remegek, hisztizni lenne kedvem és azt kiabálni ' Ne tedd ezt velem, Shin Nana! '
- Maga Shin Nana hozzátartozója? - lép elém egy középkorú férfi fehér köpenyben. Orvos.
- Igen, a legjobb barátnője vagyok. Doktor úr, mi történt?
- A kisasszony már jobban van, de nem tett jót neki a sok mozgás. Az olyan emberek, akik lyukas szívvel születnek, elővigyázatosan kezelik a túlzott sportolást - szavai tőrt szúrtak belém. Hogy mi?
- Nana-nak .. lyukas a szíve?
- Igen, és sajnos ezzel nem lehet mit tenni. Tudja, neki sokkal kimerítőbb az, ami magának mindennapos - magyarázta tovább. - Felírtam neki pár vitamint, ami javít az állapotán, de most sokat kell pihennie - adja át a recepteket. Én csak bambán nézek magam elé. - Amint elintéztem a papírokat haza is mehetnek.
- Kö .. köszönöm - hajolok meg, majd távozik.
Lesokkoltam. Nana szívbeteg, és titkolta?
- Halló? Merre vagy kislányom? Chang-ék már itt vannak.
- A .. anya - suttogom, majd mikor felvillan mi is történt pár perce, eltörik a mécses és sírásban török ki. - Anya!
- Kicsim, mi a baj? Hol vagy? Jól vagy? Miért sírsz? - kérdések hada, de nekem nincs lelkierőm válaszolni.
- Nana .. elájult. A kórházban vagyunk. Kocogtunk, és .. és most .. kiderült, hogy lyukas a szíve - sírok keservesen.
- Jézusom! Oda menjünk? - a többesszám hallatán heves ellenkezésbe kezdek.
- Nem, nem. Majd én itt leszek vele, de anya, így én ma nem költözök el. Nem hagyhatom így magára. Anyukája külföldön van, csak rám számíthat - anya sóhajt egyet, majd belemegy. Legalább megúsztam Luhan képének elviselését.
- Legyen, de a holmidat elvisszük.
- Jó.
- És este Luhan visz nektek valami vacsorát - teszi hozzá.
- Legyen. Nana-éknál leszünk, és kérlek küldj vele valami ruhát is. Holnap suli - miután ezt megbeszéljük, elköszönünk, majd letesszük.

Egy nővérkét elkapva engedélyt kérek arra, hogy meglátogassam Nana-t. Óvatosan nyitok be, ő pedig épp öltözködik, hisz indulhatunk haza.
- Ne mondj semmit most, kérlek - súgja lehajtott fejjel. - Elakartam mondani, de olyan kénes ez a téma - sóhajt.
- Kényes? A legjobb barátok vagyunk. Mindent tudunk egymásról. Tudom, hogy évekig Kim Minseon volt a nagy szerelmed, olyannyira, hogy mikor rád köszönt ötödikben a folyosón, bepisiltél. Hogy amikor anyud randizott, bebújtál tiltakozásképpen a mosógépbe, és a tűzoltóknak kellett téged kiszedni onnan. Minden őrültségedet tudom. Pont ezt nem mondtad el? Ez komoly dolog. Rosszabb is lehetett volna.
- De nem lett. És nem is lesz. Köszönöm Byul - ölel meg.
- Menjünk haza - ragadom kézen s indulunk hozzájuk.
Holnap irány az új iskola. Borzasztóan rettegek az új közérzet miatt. Luhan viselkedése miatt és nem utolsó sorban az új otthon gondolata miatt.

1.rész ~

* Byul pov *

- Nos, úgy vélem végeztünk is a papírokkal. Üdvözlöm akadémiánkban, Kim kisasszony. Remélem nálunk is kamatoztatni fogja tudását, akárcsak a volt iskolájában - fog velem kezet egy apró, ráncos mosollyal az akadémia igazgatója. Kedves embernek tűnt, így első pillantásra, pedig azt hittem, hogy valami zsémbes, nagyképű, magától teljességgel elszállt öregemberrel fogunk találkozni. Talán mégsem lesz ez olyan elviselhetetlen.
- Köszönöm, úgy lesz - válaszolok kedvesen.
- Én is köszönöm, hogy így év közben ilyen hamar megejthettük az átiratkozást - mosolyog hálásan anya.
- Semmiség, asszonyom. Byul eredményei merőben eltérnek az ott tanult diákok többségének jegyeivel. Én is úgy látom jobbnak, ha hozzánk jár - néz még utoljára végig eddigi bizonyítványaimon.
- Én is így gondoltam. - helyesel anya.
- Akkor sok sikert az első iskolai napjához, hétfőn jöjjön be korábban és odaadom az új órarendjét.

Bólogatok egyet, jelezve, hogy semmi akadálya, itt leszek. Egy utolsó köszönés és meghajlás, majd indulunk is kifelé. Az autóig megtett úton sóhajok hada hagyja el a számat s néha vállam felett hátra pillantok az épületre. Belülről teljesen másmilyen, mint kívülről. Belül stílusos és egyedi, kívülről szürke, unalmas és taszító. Behuppanva az anyós ülésre még utoljára ráemelem az új iskolámra tekintetemet, majd automatikusan a rádiót indítom be. Mikor anya is beül, természetesen lehalkítja a számára fülsüketítő zajt, s a kocsi indítása előtt még megfogja kezem. Azonnal rápillantok és egy bájos, de mégis tartózkodó mosolyt kapok tőle. Olyan rossz érzés, hogy ennyire eltávolodtunk egymástól ezalatt a két év alatt. Nyilván részben én is hibás vagyok, csupán nem tudom mi rosszat tettem. Viszonzom mosolyát,bár elég bárgyúra sikeredik, majd utána inkább a ' kilátást ' nézem. Egy kis idő múlva tűnik csak fel, hogy nem a jól megszokott úton megyünk hazafelé.
- Találkoznod kell valakivel - kezd bele, mikor épp rákérdeznék, hogy hova is tartunk pontosan. - Pontosabban valakikkel.
Ezen a napon teljesen össze lettem zavarodva.
- Jó - ennyit lehelek csak válaszul, majd elkap az izgatottság. Vajon anya a hódolójának akar bemutatni? De .. nem túl gyors ez? Azt se tudom, hogy mióta ismerik egymást, egyáltalán hol és miképp találkoztak. Úgy is zavaró csend állt be egy jó ideje köztünk, ez egy jó beszéd téma lehet.
- Mesélsz Róla? - kérdezem meg kíváncsian, de nem nézek szülőmre. Kissé megfeszül mellettem, tudja kire gondolok. Rosszul esik, hogy így reagál, bár már rég nem szeret gondolatairól vagy érzéseiről velem beszélgetni.
-  Kedves, figyelmes és nagyon jóképű. Egy rendezvényen futottam össze az egyik volt főnökömmel, ő mutatta be nekem - válaszol pár perces csendet követően.
- Ez pontosan mikor történt? - most már rá nézek.
- Több, mint féléve - pillant rám szeme sarkából.
Arcizmaim megfeszülnek, tenyerem ökölbe rándul. Mérges vagyok, de nagyon.
- Örülök neki, hogy időben értesítettél róla. Miért nem az esküvőtök előtti estén jut eszedbe beszámolni? - fordulok felé.
- Kicsim. Nekem is furcsa ez, de szeretem. Határozottan szerelmes vagyok belé és ez ellen nem tehetek. Nem érzem magam még öregnek ahhoz, hogy valaki más oldalán újra kezdjem a boldog életemet.

Igaza van. Nincs jogom neki megszabni, hogy mit tehet, kivel és mikor. Ez az ő élete és még mindig én vagyok a gyerek és ő a felnőtt. Nem tehetek mást, támogatnom kell. Nem akarom, hogy megint magába forduljon és ismét inni kezdjen, mint anno másfél éve.

Az út további részében csöndben maradok, nem akarok feszültséget szülni és még több gondot okozni magamnak és anyának. Egy bő tíz perc múlva egy elegáns étterem előtt parkol le anya, ami nekem nem túlzottan okoz örömet.

- Ez most komoly? Egy ötcsillagos étterem? Milyen tehetős üzletembert sikerült neked összeszedned? - vágom anyához bosszúsan miközben a parkolóból sétálunk a bejárat felé. Semmi kedvem nem volt egy puccos helyre menni.
- Kim Byul, kérlek - néz rám. - Viselkedj!
Szem forgatva folytatom utamat, mikor hirtelen lecövekelek. Anya hátranéz rám s csípőre tett kezekkel kérdezi meg:
- Most meg mi a gond?
- Nem is öltöztem úgy. Szinte elraboltál Nana -ék ajtajából, nem volt időm ilyen helyre kinyalni magam - mutatok magamon végig. Fekete leggings -et viselek egy hosszított felsővel valamint a kedvenc fekete, szegecses bakancsomat, természetesen felkaptam magamra gyorsan a szintén fekete és szintén a szívemnek kedves bőrdzsekimet.
- Tökéletes vagy így - karol belém, én megadóan fújtatok egyet, majd sietünk befelé.

Nem taglóz le annyira az étterem látványa, többször voltam már ilyen elegáns helyen, hiszen anya mindig elvitt magával, ha épp üzleti ebédre esetleg vacsorára volt hivatalos. Anya nemrég kezdett bele saját vállalkozásába, mint lakberendező. Kezd belendülni az üzlet ahhoz képest, hogy alig pár hónapja foglalkozik vele teljes körűen. Amíg apával házasok voltak, anya apa titkárnőjeként dolgozott és vezette a háztartást. Apa általában laza feladatokat szabott ki neki, hogy legyen ideje pihenni és velem is foglalkozni. Persze, miután apa elköltözött és vitte magával az őt megillető jussot a családi kasszából, eléggé megszorultunk. Tudniillik apa elég tehetős ember, aki ingatlanokkal foglalkozik és persze soha nem szenvedtünk semmiben sem hiányt. Nehéz volt feldolgozni, hogy az egyetlen biztos pont eltűnt az életemből és ezáltal mélypontra került az anyukám és a lelkivilága is.

- Szervusztok! - a hirtelen jött hangtól megrezzenek picit, ezzel kizökkenve merengésemből. Anya arcán hatalmas mosoly terül el, felcsillannak szemei és megszaporázza lépteit mellettem.
- Szia - ad egy apró puszit a férfi szájára, aminek látványát nem tudom megemészteni. Szörnyen furcsa. - Ő itt a lányom, akiről annyit meséltem, Kim Byul - mutat be a már előttem álló úrnak.
- Áh, szia. Lu Chang vagyok - nyújt nekem kezet mosolyogva, amit kábultan ugyan, de elfogadok.

Lu? Szóval nem koreai. Ez egyre furcsább nekem.

- Nem volt igazad, élőben ezerszer szebb, mint képeken - fordul anya felé Chang úr és ' dorgálja ' le.

Anya csak kuncog egyet, akárcsak én. Képes volt egyszerre mindkettőnket zavarba hozni és mégis megnevettetni. Már kedvelem.

- Foglalj helyet - mutat a maga melletti székre, még mindig mosolyogva.

Észre sem veszem, hogy anya már javában bújja az étlapot. Helyet foglalok, majd úgy döntök, hogy megismerem egy kicsit jobban leendő ' apámat '.

- Szóval maga kínai, igazam van? - fordulok felé teljes testemmel.
- Ugyan, nyugodtan tegezz - legyint egyet, természetesen levakarhatatlan mosollyal. - És így van, az vagyok.
- Hogy - hogy Koreában helyezkedett el? Gondolom itt dolgozik és lakik is.
Kérdéseimre érdekesen néz, szerintem nem gondolja, hogy engem érdekelhetnek ezek a dolgok, pedig érdekelnek. Elvégre az édesanyámról van szó. Mindent elmesél én pedig szinte iszom szavait. Ő is kérdezget tőlem, főleg általános dolgokat, de nem bánom. Megtudom, hogy már egy jó ideje hazámban él egy szem fiával, aki azért nincs itt éppen, mert elfelejtette a találkozót és elment a fociedzésére, valamint azt is megtudom, hogy az építőiparban dolgozik.
- Te sportolsz esetleg valamit? - jön a sokadik kérdés Chang -tól. Idővel ugyanis megkért, hogy hívjam így.
- Nem éppen. Régebben ugyan balettoztam, de az nem kötött le hosszútávon. Utána nem kezdtem bele semmibe - már nagyban falatozok, mikor eszembe jut Nana.
- Elnézést - felállok, majd illedelmesen meghajolok. - Muszáj telefonálnom, barátnőm biztos aggódik miattam, nem is szóltam neki, hogy elmegyek - anya legyint, hogy menjek nyugodtan, Chang szintén.

Megállok a mosdó előtt s telefonomat előkapva azonnal tárcsázom Nana számát.

- Nagyon megfoglak rugdosni.
- Ne haragudj, Nanaaaaaaa - kérlelem.
- Nem érdekel - játssza a megsértettet. - Hol vagy? - hangja hirtelen vált izgatottra. Tipikus.
- Nem azt mondtad, hogy nem érdekel? - húzom az agyát mosolyogva.
- Byul! Ne beszélj mellé, merre van az a kugli fejed?! - kiabál, de hallom hangján, hogy nevet.
- A Ganga -ban vagyok - rövid válaszom azonnal csendet állít be köztünk.
- Minek? Byul, nem értek semmit - toporzékol, ezt tisztám kiveszem hangjából és a hangokból.
- Ha vissza mentem hozzátok elmesélem, ígérem. De ez most így hosszú. Fogalmazzunk úgy, hogy semmi sem lesz olyan, mint eddig - itt kicsit elhalkulok.

Még belesem gondoltam, hogy milyen lesz suliba menni Nana nélkül. Egészen ovis korunk óta ismerjük egymást és szinte mindent együtt csináltunk eddig, amit csak lehetett. Ott vagyunk a másik mellett, akármi is történjen.

- Megijesztesz, te köcsög - hangja komolyra vált, nekem viszont mosoly kúszik arcomra a megnevezésem hallatán.
- Mennem kell.
- Szavadon foglak, Byul.
- Igen is, Nana kapitány - tisztelgek s habár nem látja, tudom, hogy tudja mit teszek.
- Idióta, cső.
- Te se vagy jobb, csá - nevetve tesszük le.

Jobb kedvel indulok vissza asztalunkhoz, mikor valaki szinte fellök.

- Nem tudsz figyelni? - dobja oda nekem flegmán.

Lefagyok, de pár pillanat múlva felé fordulok s én is ugyanolyan stílusban válaszolok.
- Én? Hisz te jöttél nekem.
- Hagyjuk már. Nem vetted észre, hogy sietek? - forgatja szemeit.

Borzasztóan feldühített, viszont azt el kell ismernem, hogy rettentő helyes és édes arca van. Kicsit elidőzök arcán s alaposan szemügyre veszem a fortyogó fiút. Nem lehet idősebb tizennyolcnál, szóval egyidős lehet velem. Arcélén végigfolyik pár izzadságcsepp, ami elég gyengén érinti lány mivoltomat. Inge össze - vissza volt begombolva, ebből leveszem, hogy valóban iparkodik valahova. Vállán pedig egy sporttáska csüng.

- Hahóóó?! - hadonászik előttem, még mindig idegesen.

Megrázom fejem, hogy feleszméljek.

- Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy egy étteremben körbenézzek, mielőtt elindulok .. ugyanis nem szokás rohangálni egy ilyen helyen - utoljára végig mér, majd egy halk ' cöhh ' hang után faképnél hagy.
- Bunkó - sziszegem, szinte csak magamnak.

Nem foglalkozom többet Vele, visszamegyek az asztalunkhoz, ahol hirtelen szemet szúr valami .. vagyis valaki.
- Byul, bemutatom a fiamat. Ő itt LuHan - mutat rá.
- LuHan, Ő itt Kim Byul, Ő a ...
- TE?! - mondjuk egyszerre, a másikra fintorogva.
- Ismeritek egymást? - néz rám ferdén anyum.
- Mondhatni - forgatja szemét a társaságunk bunkó fele.

Csak feldühödve helyet foglalok s a tányéromon maradt ételre koncentrálok.
Miután végzünk az evéssel együtt hagyjuk el az éttermet. Vagyis csak próbáljuk, ugyanis az ajtónál konfliktusba keveredek Luhan -nal.

- Én megyek ki előbb.
- Nem, mert én! Én vagyok a lány - teszem karba kezeimet.
- Hidegen hagy - arrébb tol s mint aki jól végezte dolgát, elindul kocsija felé.

Szájtátva állok egy helyben, s még jobban felidegesít anya és Chang kuncogása.

- Jól megvannak - nyugtázza anya.
- Én is úgy veszem észre - így Chang.
- Mehetnénk? - fordulok hátra indulatosan, mire anya fejét csóválva búcsúzik el Chang -tól és indulunk meg autónk irányába.

- Mit gondolsz Luhan -ról? - kérdezi izgatottan a kocsiban.
- Egy igazi sznob tökfej, viszont Chang jó fej - nézek ki az ablakon.
- Örülök neki, hogy ezt gondolod Chang -ról. Luhan meg .. aranyosak voltatok - nevetgél magában.
- Hagyjuk már ezt.
- Oké, rendben. Holnap úgy is látni fogod.
- Mi? - szökik pár oktávval fentebb hangom.
- Átjönnek segíteni a kipakolásban. Hozzájuk költözünk.

Remek. A hátam közepére se kívánom ezt a nagyképű, de tagadhatatlanul jóképű, majmot.
De persze holnaptól lakjak vele egy házban, sőt .. még járjak vele egy iskolába is. Szuper.

Prológus / Szereplők ~

' Jobb elmenekülni, mint próbálkozni feléleszteni azt, ami már rég halott ... '

Cirka három napja tengetem napjaimat legjobb barátnőmnél, Nana -nál. Anyum elviselhetetlen. Meguntam a folytonos cirkuszt vele. Azóta lett ilyen, mióta két éve apa elvált tőle és kénytelen három műszakot vinni, hogy fenn tudja tartani a hatalmas házunkat. Távolságtartó lett, savanyú és rosszindulatú minden ember felé. Szerinte mindenki rossz és mindenki csak érdekből áll szóba a másikkal. Apuból indul ki, csak azért, mert Ő elhagyta egy másik nőért. Egy ideig próbáltam a kedvére tenni, megfelelni neki, de rájöttem, hogy nem tudok. Akármennyire is erőlködöm, már semmi sem lesz olyan, mint régen.

 * Következő nap * 

- Kinyitnád, Byul? - kiabál nekem a konyhából Nana anyukája.
- Persze - sietősen iramodok meg a bejárati ajtó felé. - Anya? - lépek hátra kettőt, mikor meglátom

látogatónkat.
- Gyere, mennünk kell - semmi köszönés vagy esetleg egy halvány mosoly. Ez Ő.
- Mégis hova? - húzódok el előle, mikor csuklómért nyúl.
- Időpontunk van a Minjok Akadémiánál - húz maga után.
- Minjok Akadémia? Minek megyünk oda? Oda jár a sok sznob gazdag gyerek és az idolok többsége is. Mi dolgunk ott?
- Oda foglak átiratni. Sokkal többet nyújt, mint a mostani iskolád és oda legalább jól szituált és fontos emberek gyerekei járnak, ez még jól jöhet neked.
- Hogy mi? De .. mi ez a hirtelen elhatározás? - nem értek semmit.
- Megismerkedtem valakivel - közli velem, már a kocsiban ülve.
Teljesen letaglózott, amit hallottam. Hogy az én előítéletes, elszigetelt anyukámnak van valakije? Egy férfi? Mégcsak meg sem említette eddig .. régen bezzeg mindent megosztott velem.
- Az ő fia is oda jár, sok pozitívumot mondott róla és meggyőzött.
- De ..
- Kim Byul, már eldöntöttem. Nem kell félned, nem leszel egyedül. A kedvesem fia majd mindenben készségesen segíteni fog neked.
- A .. kedvesed? - csak ez ragadt meg bennem.
- Igen, kislányom. Hamarosan, ha minden jól megy, összeköltözünk. Remélem jól kifogtok jönni a fiával - már indította is a kocsit.
Bambán ültem az anyós ülésen. Kíváncsi vagyok, hogy ki ez a férfi és ki ez a ' legendás ' fia. De az a tudat, hogy minden 180 fokos fordulatot fog venni, az megrémisztett. Mi lesz velem? Új iskola? Új család? Új barátok? Egy .. mostoha testvér? ..

Szereplők: 

•  Kim Byul ( főszereplő )
  
  
• Shin Nana ( Byul legjobb barátnője )
  
  
• Lee SoorA & Song MisA ( Byul ellenségei )
  
• EXO