Mire nagy nehezen elaltattam Nana-t, csöngettek. Gyorsan kifújtam az idegesség miatt benn ragadt elhasznált levegőmet, és miközben sétáltam a bejárati ajtó felé, magamban felkészültem Luhan látványára. Mikor már nyúltam a kilincsért ismét csengettek. Istenem ez a gyerek. Egy gyors szemforgatás és már nyílik is az ajtó.
Erre a látványra nem lehet felkészülni, lehetetlen. Haja enyhén kócos, ami mégis tökéletesen terül el feje tetején, a szokásos inget felváltotta a mintás póló enyhe v-nyakú kivágással, csőnadrág és persze tornacipő. Teljesen átlagos ruhák, mégis .. Luhan nem az. Pedig annak kéne lennie, de nem az. Már az sem stimmel, hogy édes pofija mellett ilyen arrogáns és képmutató.
- Na végre már - lökte el magát az ajtófélfától majd komótosan, vállamat kissé meglökve sétált el mellettem, egyenesen a nappaliba.- Azt hittem már sose nyitod ki - szólt oda nekem, hisz én még mindig az ajtóban álltam. Komolyan ekkora tirpák?!
Megráztam enyhén a fejem majd utána trappoltam.
- Te most komolyan egy paraszt vagy, vagy csak tetteted? - álltam elé karba tett kezekkel, mire felnézett rám a szófán ülő megszólított.
- Hm? - nézett végig rajtam, majd egy fintor után ismét telefonjának szentelte idejét.
Idegesen túrtam bele hajamba, majd épp szidtam volna tovább, mikor megszólalt.- Megmondtam neked délelőtt, hogy érj haza időben, mert nem akarok megszakadni. Erre cipelhettem át a nagyságos asszony összes holmiját egyedül, majd mikor végre pihenhetnék, mert holnap még suli előtt edzésem van, felhív apám, hogy azonnal jöjjek ide és húzzak magammal egy kibaszottul nehéz táskát is, csak mert a drága Byul ezt óhajtja - a nevem szinte úgy köpte felém, mintha a legsötétebb mágiák közé tartozott volna a földön. Kissé megszeppenten hirtelen kitörésén s leengedtem karomat is magam mellé. Nem gondolkodtam, a szavak maguktól törtek utat maguknak, miközben lassan remegtem a dühtől.
- Mégis mit képzelsz magadról? Nem vagyok előítéletes ember, de nálad nagyobb bunkót nem pipáltam még, így első ránézésre. Az elejétől kezdve undorítóan viselkedsz velem, pedig nem tettem ellened semmi rosszat. Jaj, biztos nagyon megterhelő feladat volt számodra egy táskát elhozni, mindjárt megsajnállak. Mondjuk, ha többet edzenél és lenne valami férfias beütésed, nem szakadtál volna meg ennyitől. Az meg persze ne is zavarjon, hogy a barátnőm rosszul lett és őt szeretném ápolni. Végül pedig, nem én kértelek meg, hogy gyere ide, isten mentsen meg attól a szörnyűségtől.
Luhan kikerekedett szemekkel nézett rám. Szinte vesémig hatolt erőteljes pillantásával, miközben én magamat próbáltam lenyugtatni.
Csend állt be közénk, majd villámgyorsan felugrott vendégem és pillanatok alatt előttem termett. Egy lépésnyire állt meg, szemei lyukat égettek lassan hátamba. Tisztán kivettem, ideges. Jobb karját felemelte, majd egy erős mozdulattal hasamhoz vágta anyámtól kért táskámat. Szemeim tányér méretűre tágultak, miközben mindkét kezemmel a fájdalom helyéhez kaptam s kénytelen voltam megtartani a tárgyat, ugyanis Luhan elengedte hirtelen, majd mellém lépett.
- Kurvára nem ismersz - súgta. Hangja teljesen ellentéte volt szemeiben látszódó dühének. Nyugodt. Bosszantóan nyugodt.
- Én a te helyedben erősen magamba néznék. Milyen barátnő az, aki évekig észre sem veszi a másik betegségét? - végem volt. Elvesztem. Eleredtek könnyeim, majd csak azt érzékeltem, hogy Luhan távozni készült.- Találkozunk holnap - ajtó csapódás. Ez kellett ahhoz, hogy magamhoz térjek, és a földre rogyjak.
- Utállak - suttogtam magam elé. Arcom már rég elázott.- Utállak. Utállak - de legfőképp azt, hogy igaza volt. Sose vettem észre semmit Nana-n. Még rosszullét jeleit sem, nemhogy betegségét. Szép kis barát vagy, Byul.
Az étvágyam elment, így betettem a hűtőbe az ételt, új egyenruhámat gyorsan kivasaltam, s egy még gyorsabb tusolás után elaludtam.
-----
Reggel a telefonom ébresztése nélkül is feltudtam volna kelni.
- Félek - nyüszögtem Nana-nak, miközben próbáltam torkomon legyűrni a reggelinek szánt müzlimet.
- Ugyan már, nem lesz semmi gáz. Bemész, végig ülöd az órákat, aztán jössz haza. Mit kell túl gondolnod az egészet? - motyogta, miközben a tegnap hozott ételt szedte ki magának egy tányérra. Persze, ő nem tudott a Luhan-nal történt afféromról.
- Persze, te könnyen beszélsz - fújtattam, majd egy utolsót harapva ételemből, felálltam, táskámat hátamra kaptam, majd gyors elköszönés után kiléptem az ajtón.
- Na végre - hallottam meg egy ismerős, morgós hangot.
Felpillantok.
- Te meg mit akarsz itt, megint? - állam a földdel volt egyenlő, mikor elégedetlen pofijára néztem.
A farkasszemezésünket végül Ő szakította meg.
- Hidd el, semmi olyat, amihez kedvem volna. De mivel annyira életképtelen vagy, hogy még abban sem voltak biztosak a szüleink, hogy eljutsz az iskola bejáratáig, így rám lett parancsolva, hogy mára legyek a bébiszittered - rugaszkodott el a faltól, majd meg sem várva, hogy bármit reagáljak az elmondottakra, el is indult egy bizonyos, nyilván innen a suli irányába.
- De jó nekem - sóhajtottam szem forgatva, majd sietősen követtem.
Nem zárkóztam fel mellette, inkább megtartottam a tisztes távolságot, minél messzebb vagyok tőle, annál jobb neki és legfőképp nekem. Pár perccel később bal oldalról három fiú csapódott az előttem kullogó Luhan-hoz. Felismertem őket, ők is fociztak a parkban. Miután lekezeltek, amit sose értettem meg a fiúknál, olyan primitív szokás, elkezdtek sutyorogni. Nyilván én voltam a téma, hisz a fekete hajú langaléta hátra-hátra pillantgatott rám, miközben Luhan suttogott valamit neki.
Kissé felidegesített a pofátlanságuk, és az is, hogy még köszönni se voltak hajlandóak, de már eldöntöttem magamban, hogy mindaz aminek köze van Luhan-hoz, az hidegen fog hagyni. Nem érdekel se ő, se a természete, se a haverjai és az sem, hogy elvileg rá kéne az első napomon támaszkodnom, nem. Majd feltalálom magamat, csak érjünk oda.
Bő öt perc múlva végre ismerőssé vált a környék számomra. Megpillantottam az iskola épületének zászlaját és fellélegezve vettem azt is tudomásul, hogy az előttem bandukoló négy fiú önfeledten társalog valamiről, tehát nem kell vádló vagy érthetetlen pillantásokat elviselnem. Hála égnek.
Meglepődve vettem észre, hogy az iskolaudvar teljesen üresen állt, sehol sem láttam egy lelket sem. Pedig azt gondoltam, mint nálunk, itt is a nap nagy részében az udvaron zajlik az élet. Sajna ezt a szokást el kell temetnem magamban. Már nem fogok ismerős arcoktól felvidulni, mikor épp rosszkedvű vagyok, már nem fog minden reggel Nana várni a kapuban és leszidni, amiért megint elaludtam. Már nem lesz semmi sem olyan, mint ahogy megszoktam.
- Menjetek előre, srácok. Gyorsan megmutatom Byul-nak, hogy merre van az igazgatói - állt meg a folyosó közepén Luhan. Ugyanolyan lekezelően és unottan kezelte a nevem, mint mindig.
- Nem szükséges! - tiltakoztam hevesen, mire az összes fiú rám nézett. - Már jártam ott, tudom, hogy merre találhatom - teljes testemmel a barna hajú felé fordultam.
- Ez az, látod? Semmi baj sincs vele, nem tudom mit paráztál - karolta át a magas fekete Luhan vállát. Úgy beszélt rólam, mintha valami kutya lettem volna. Csodás.
- Chanyeol, fejezd be - szólt rá egy másik barna hajzatú fiú.
- Jól van, bocs Suho - Chanyeol eltávolodott Luhan-tól s rosszalló pillantások kereszttüzében, amelyeket Suho-tól kapott, elindult a folyosón. Ha nem épp én lettem volna a ' kívülálló ' akkor még nevettem is volna viselkedésén.
- Xiumin! - kiabált már a terem ajtajából Suho a mellettünk szobrozó vöröses hajú fiúnak. Az említett illedelmesen meghajolt, majd el is slisszolt.
- Te is mehetsz - vetettem oda az előttem álló fiúnak.
- Majd én eldöntöm, hogy mit csinálok. Ez itt az én terepem - kacsintott rám, majd egy nyelvnyújtás után megragadta csuklómat és elkezdett maga után húzni. Meglepett, nem értettem mi ez a hirtelen jött kontaktus, és hogy mégis miért ér hozzám, mikor ez egyáltalán nem szükséges. - Itt megvárlak és utána elmondom, hogy merre lesz az első órád - tessékelt be az igazgatóhoz, mintha kissé siettetett is volna, amit nem tudtam mire vélni.
- Jó napot! - hajoltam meg, mire kaptam egy széles mosolyt a titkárnőtől.
- Szervusz, biztos te vagy az új diák, Kim Byul - bólogattam párat. - Erre tessék - invitált be az igazgató úrhoz.
- Jó reggelt, igazgató úr, jöttem az órarendemért - megejtettem a szokásos formaságokat, majd bele is kezdtem a lényegbe.
- Szép jó napot, Byul kisasszony. Örömmel látom, hogy rendkívül pontos - néz az órájára mosolyogva. Én is elmosolyodtam a büszkeségtől. - Parancsoljon - nyújtotta át nekem a várva-várt papírlapot. Gyorsan átfutottam a szememmel, bár azok az órák számomra semmit sem mondtak.
- Elnézést a késésért, uram - tépte fel valaki az ajtót, s lihegve dobta le magát a szobában található fotelok egyikébe. Egy hosszú, fekete hajú lány ' tört ránk '. Az arca kissé kerekded volt, szemei csillogtak. Elkönyveltem magamban, hogy ugyanolyan kaliberű lehet, mint Nana. Ha csak a belépőjét nézem, biztos, hogy olyan.
- Nos, mint látja Byul kisasszony, nem minden diákunk képes a pontosságra - nézett enyhén szúrósan a lányra az igazgató.
Erre a lány csak tarkóját vakargatva nevetgélt. Már akkor megkedveltem.
- Szia, Choi Minah vagyok, és én foglak téged körbevezetni az iskolában, valamint ha bármi kérdésed van , csak fordulj hozzám. Osztálytársak leszünk - ugrott elém s hadarta el az egészet.
.jpg)
- Luhan? - kérdeztem meglepetten, mivel az említett személyt sehol sem láttam.
- Luhan? Mit keresne itt Luhan? - nézett rám ferdén Minah.
- Ő a mostohatestvérem - feleltem kurtán, ugyanis nem akaródzott kijönni a számon ez a szó.
- Na ne! Komolyan? Mekkora mázlid van. Luhan olyan itt, mint egy idol. Mindenki a barátja akar lenni, a lányok meg megvesznek a közelében - magyarázott Minah, miközben a szekrények felé mentünk.
- A lányok? Szóval te nem tartozol közéjük?
- Nem, dehogy! Számomra semmi extra nincs benne, és hát eléggé ridegen bánik a lányokkal a suliban. Jó, persze, talán jobb is, hogy nem él vissza a hírnevével, de akkor is. Elküldhetné szegény lányokat kedvesebben is arra a bizonyos melegebb éghajlatra - vakarta tarkóját erősen szugerálva az előtte elterülő makulátlan, kövezett padlót.
Nevetnem kellett.
- Hát, Luhan nem épp a kedvesség mintapéldánya - adtam hangot egyetértésemnek.
- Még veled sem kedves? - akadt ki kissé Minah.
- Nem, de nem is várom el, és szükségem sincs a jó pofizására - vontam vállat.
- Értem. Bár már arra is gondoltam, hogy talán azért viselkedik ilyen gorombán a lányokkal, mert így talán jobban járnak szegények, mintha SoorA küldené el őket a búsba - magyarázta, miközben megálltunk az egyik szekrény előtt. Vélhetőleg a jövőbeli szekrényem előtt.
- Ki az a SoorA? - kérdeztem érdeklődve.
- Luhan barátnője - nem tudom miért, de ez egy picit lelombozott. Na, de nem a tény, hogy Luhan-nak van barátnője, hanem valami teljesen más okból kifolyólag szúrt a mellkasom. - Kibírhatatlan egy nőszemély. Valódi házisárkány. Ott is van - mutatott Minah, nem túl feltűnően mögém. Hátrapillantottam vállam felett, s pont elkaptam, ahogy a fekete hajú, vörös rúzzsal kikent szájú lányka lesmárolja Luhan-t. Nem kicsit lepődtem meg, de csakis azért, mert nem tudtam eddig ilyen helyzetbe beleképzelni Luhan-t. Azért meglettem volna enélkül a látvány nélkül.
- Már több, mint két és fél éve együtt vannak. Voltaképp akkor jöttek össze, mikor Luhan menő lett a suliban. Azelőtt ő is csak egy volt a bevándorló, stréber gyerekek közül. De ezt te biztos tudod - vont vállat fintorogva.
- Nem, én ilyeneket nem tudok Luhan-ról, sőt. Semmit sem tudok róla - fordítottam vissza felé a fejemet. Elég volt mára ennyi ebből a gusztustalan ömlengésükből.
- Oh, akkor majd, ha akarod, mesélek neked, hogy milyen volt ezek előtt Luhan - heves bólogatásba kezdtem. Valami miatt érdekelt, hogy milyen volt a ' normális ' Luhan. - De előbb akkor a szekrényed, parancsolj, erre a cetlire felírtam a kódot, el ne hagyd, amíg meg nem jegyezted, eléggé cinkes dolog, tapasztaltam - erre mindketten elnevettük magunkat.
- Köszönöm, Minah - hálálkodásom közepette megöleltem.
- Ugyan, semmiség. Rám számíthatsz - ölelt vissza.
- Na, mi van? A kis pisisek egymásra találtak? De édes - hallottunk meg magunk mögül egy vinnyogó hangot, amit két vékony nevető hullám követett.
- SoorA, akadj már le másokról és foglalkozz egyszer az életben CSAK a saját dolgaiddal - ugrott neki azonnal Minah, amin meglepődtem. Komoly ábrázatát elnézve, nem egy kis fruskáról volt szó.
- Tudd, hogy hol a helyed, Minah. Nem mi tehetünk róla, hogy sulititkárnak mentél. Ha nem teszed, talán még mindig közénk tartoznál, és nem lennél egy kis senki - lépett elő egy másik, agyonmázolt arcú, fekete hajú lány.
- Neked most nem osztottam lapot, MisA. Jó kis pincsi kutya vagy, ezt már bebizonyítottad, de jobb lenne, ha ahhoz tartanád magad - vágta neki fenyegetően Minah.
Nem kicsit döbbentem le, hogy ebben az iskolában mennyit tesz az, hogy valaki hogy néz ki, és milyen rangot képes kivívni magának.
- Jobb lenne, ha mennénk. Elfogunk késni - lépett a két vörös szájú lány elé egy szőkés hajú fiú, aki gondolom Luhan csapatát erősítette. Kissé pösze volt, ám mégis érdes hangon szólalt meg, arca meg sem rezdült.
- Igazad van, Sehun - Luhan, Sehun vállára tette a kezét, majd egy alig észrevehető pillantást vetett rám, aztán kézen ragadta barátnőjét s elhúzta. A ' pincsi kutya ', ahogy Minah illette, szerintem egy ideig rajta is fog maradni ez a jelző, gyorsan Sehun-ba karolt, majd egy cinikus mosollyal arcán elhúzta tőlünk, s végül az egész csapat eltűnt.
- Minah - jelen lelki állapotomban nem tudtam mást kinyögni.
- Majd elmesélek mindent töviről-hegyire az ebédszünetben, de ideje mennünk - húzott magával, ám a komoly tekintete megmaradt.
Nemár.
