2.rész ~

* Byul pov *

- Tehát .. mostantól nem vagyunk osztálytársak? - hülledezve vetődik mellém barátnőm az ágyára.
- Benned komolyan csak ennyi maradt meg? - pattanok fel, majd kezdek bele a járkálásba. - Mostantól egy teljesen új családban kell alkalmazkodnom. Ott van a kedves, törődő mostohaapa, Chang. Ellenben vele, ott van a felfuvalkodott, magától teljesen elájult mostohabáty, Luhan. Ahhh - fújtatva huppanok Nana mellé, majd fejemet beletemetem párnájába és halk sikongásba kezdek.
- Mit mondtál, mi a neve? - Nana ignorálja kitörésemet, majd mikor megismétlem Luhan nevét, felugrik mellőlem s olyan sebességgel kezd el laptopján gépelni, hogy csoda, hogy nem gyullad ki.
- Mit csinálsz? - nézek rá ferdén.
- Várj! - rám sem nézve int le.
- Nana - tornázom fel magam, majd mellé lépek. - Mi a ..? - képedek el, mikor megpillantom Luhan arcát a képernyőn.
- Tudtam, hogy ismerős a neve - örül meg magának.
Mikor látja, hogy nem értek semmit, belekezd.
- Ez itt a város legjobb sportolóinak oldala. Múltkor láttam, hogy Sojin-ék itt nézegetik Őt. Kivételes tehetségnek számít, főleg az ő korosztályában. Számtalanszor vezette győzelemre a csapatát, és nem egyszer jutottak el a legrangosabb futball rendezvényekre. Azt hittem ott helyben leolvadnak a lányok a székről, úgy áradoztak róla. Személy szerint nekem nem tetszik a kinézete, de .. - ő csak mondja és mondja, hogy mi kivetnivalót lát Luhan-ban, de egy sem jut el tudatomig. Teljesen leköti a figyelmemet Luhan képe alatti információk tömkelege. Temérdek díj kapcsolódik a nevéhez, de a legtöbb kommetben arról szól a fáma, mennyire helyes. Tipikus női logika. Engem viszont az eredményei taglóznak le. Úgy érzem, hogy a felé irányuló utálatom kezd halványodni. De csak egy parányit.
- Szerinted? - bök oldalba Nana. Hirtelen nézek rá, majd zavart tekintettel figyelem arcát.
- Micsoda?
- Hagyjuk - fejét rázva megy el mellettem, miközben hozzám vágja szavait. - Neked biztos bejön.
- Mi? - kúszik hangom pár oktávval fentebb. - Bolond vagy? Egyáltalán nem az esetem. Nincs benne semmi vonzó - lecsukom gépét, majd utána megyek.
- Persze. Csak történetesen neked tetszenek a sportos, de mégis édes pofijú srácok, és Luhan egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik.
- Ohh, hogyne. Csupán egy valami kerülte el a figyelmedet. Luhan egy felfuvalkodott béka, aki nem képes emberként viselkedni, és persze egy igazi sznob. Ezek viszont ütik a te érveidet, szóval egyértelműen nem az esetem - csevegésünk közepette leérünk a nappaliba.
- Javíthatatlan vagy, Byul - barátnőm fejét rázva beleboxol vállamba, amit azonal vissza is adok neki.
- Indulhatunk? - zavarja meg spontán harcunkat anya hangja.
- Menjünk - adom be derekamat, majd elindulunk az ajtó felé. Semmi kedvem nincs hazamenni és belekezdeni a pakolásba. Hisz holnap olyan remek napom lesz ...
- Holnap átnézek, jó? - ölel meg Nana.
- Jó, várlak - szorítom magamhoz, majd indulunk is haza.
Egész úton egy szót sem váltunk, de most nem bánom. A mai napon annyi minden történt velem, hogy a felét még fel sem dolgoztam. 
- Ne segítsek? - kiabál fel hozzám anya, miközben a fiókjaimból pakolászok ki.
- Nem szükséges, mindjárt kész vagyok - az a mindjárt kész vagyok este 11-ig tartott, tehát négy órán keresztül megállás nélkül pakolásztam. Összesen 13 dobozt pakoltam tele. Teljesen kifáradtam. Nem is tudtam, hogy ennyi dolgom van, pedig nem mondanám valami tágasnak a szobámat. Nem is tettem sose szóvá, hogy esetleg nagyobb szobát óhajtok, hisz felesleges lenne. Pont elférek a mostaniban. Vagyis elfértem.
Kifáradva vánszorgok el a fürdőmig, majd egy, az én tempómban gyorsnak számító tusolás után belevetődöm selymes ágyamba. Ha nem lennék hulla fáradt, biztos nem aludnék egy szemhunyásnyit sem. Hisz a holnapi napom maga lesz a pokol. Eleve vasárnap lesz, ami elég ahhoz, hogy borzasztó kedvem legyen, mivel utána jön a sokak által gyűlölt hétfő. Az első hétfő, ami nekem sem lesz a szívem csücske.
Reggel a telefonom pittyegése kelt, és nem tudom elképzelni, hogy ki az az elmebeteg, aki ' hajnali 'nyolc órakor képes üzenettel traktálni. Szuszogok párat álmosan, majd a már csupasz éjjeliszekrényemről elveszem a telefonomat s félszemmel megnézem ki írt. Tudhattam volna.

" Jó reggelt, álomszuszék!:) Csak azért írok, hogy szóljak, korábban ott leszek :D Anya üzleti útra ment és unalmas egyedül itthon.:( Nem érdekel, hogy aludni akarsz! Emeld fel a segged és készíts valamit ennem. Éhezem. Kilencre ott leszek! " 

Már pattanok is ki ágyamból, amint végig olvastam Nana levelét. Már egyszer pórul jártam, mikor nem keltem fel mire ide ért, nem akarok még egy Nana-féle ébresztés áldozatául esni. Nem épp a legfelemelőbb érzés, mikor a legjobb barátnőd fogja magát, és egy vödör, nem ám pohár, jéghideg vízzel önt nyakon reggel nyolc órakor. Gyorsan felkapok valami gúnyát magamra, majd gyors fog- és arcmosás után bevetődök a konyhába. Készítek két személynek elegendő szendvicset, majd épp hogy kifújom magam, már csöngetnek is. Szélsebesen tépem fel a bejárati ajtót, mire egy elégedett Nana-t látok.

- Szerencséd - majd mosolyogva elsuhan mellettem, és mire feleszmélek, már el is pusztítja az összes szendvicset, amikkel vesződtem.
- Örülök, hogy itt vagy - csapom be a bejárati ajtót, miközben morogva kiáltom neki szavaim.
- Ne legyél ennyire lelkes, hogy láthatsz - kapja be a legutolsó szendvics falatot, majd kezeit összecsapva pillant rám.
Türelmesen megvárom, míg lenyeli azt az istenverte falatot, majd belekezd szövegelésébe.
- Ugye végeztél a csomagolással? - bólintok. - Akkor elmegyünk futni? - kérdezi tettetett félénkséggel.
- Menjünk - adom be derekam. Nekem is jót fog tenni. Elfelejtek arra a pillanatra gondolni, mikor megint meglátom a savanyú képét Luhan-nak.
A reggel felkapott ruhámat felváltja a cicanadrág és a topp kombinációja, majd egy ugyanilyen szettel megdobva Nana barátnémat, már indulunk is.

- Miért vagy ma ilyen lassú? - fordulok meg s háttal kocogok tovább, miközben a hátam mögött lihegő partneremre nézek kérdőn.
- Inkább .. te .. miért .. vagy .. ma .. ilyen .. gyors? - liheg minden szó után. - Álljunk meg egy kicsit pihenni - hadarja, nekem pedig felocsúdni sincs időm, hogy minek rángat el kora délelőtt futni, ha tizenöt perc után feladja, már le is vetődik a legközelebbi padra.
Szem forgatva ülök mellé, majd kortyolok párat otthonról hozott vizünkből.
- Oda nézz! - hallom Nana izgatott és meglepett hangját, miközben meglöki kezem, így a maradék víz, aminek a flakonban lenne a helye, most a nyakamban landol. Nana meg sem próbálja elfojtani nevető rohamát, beleröhög vizes képembe.
- Mi van? - hangom nem túl kedves, sőt. Nagyon felbosszant a mai viselkedése, pedig amúgy is ilyen, csak ma valahogy kevésbé tolerálom.
- Az ott nem Luhan? - mutat a közelben elterülő rétre, ahol pár fiú épp rögtönzött fociedzést tart.
Szemeim kikerekednek, majd végig pásztázom a fiúhadat, és .. bingó!
- De, az ő. És? - válaszolok flegmán, nem törődöm hangon.
- Nem is érdekel? - válaszol kérdésemre kérdéssel Nana.
- Miért érdekelne? Azt tesz az az öntelt tuskó, amit akar - fejemmel az Ő irányába biccentek, miközben szapulom.
- Ejj, még csak egy napja sem ismered, beszéltél vele keményen fél órát, de már ilyen véleménnyel vagy róla. Nem szép dolog valakit elítélni, Byul kisasszony - rázza fejét Nana, miközben megveregeti hátamat. Erre kuncognom kell, mert ilyen anyáskodó próbál lenni.
Valóban nem sokat tudok Luhan-ról, de az első benyomás nagyon fontos, és abban nem jeleskedett éppen fényesen.
- Megnézzük a meccsüket? Ha jól látom most kezdik - szemeivel hunyorít, és homlokához illeszti kezét, hogy jobban szemügyre vegye, hogy mit csinálnak a fiúk.
- Tőlem te megnézheted. Én itt maradok - teszem karba kezeimet s orromat felhúzom.
- Te tudod - von vállat, majd el is tűnik.
Nagyon felmérgel ezzel a húzásával. Felver az álmomból, megeszi a reggelimet, elrángat futni, amiből semmi nem lett és most még faképnél is hagy. Csodás egy vasárnap, mondhatom. Pár percig még duzzogok, majd úgy döntök, hogy rápillantok a ' nagy ' meccsre. Talán nem kéne, de Luhan kétségtelenül lehengerlően néz ki. Izzadt felsőtestéhez tapad fehér pólója, és pont elkapom azt a pillanatot, mikor egy adag vizet önt magára, ezzel átlátszóvá varázsolva azt az átkozott pólót. Nyelek egyet, úgy érzem kiszáradt a szám, majd mikor Luhan felemeli kezét, hogy folytatódhat a meccs és elkezd futni .. a hajába kap a szél .. inkább nem nézem tovább. Beveszek tüdőmbe egy adagnyi levegőt, majd szépen lassan kifújom azt. Megpaskolom arcom, hogy eltűnjön a pír, majd felállok és elkezdek a rét szélén ücsörgő Nana felé sétálni. Észrevétlenül huppanok le mellé, és szinte észre sem vesz, annyira leköti a meccs. Hirtelen felém pillant, majd egy sunyi mosoly után ..
- Hajrá Luhan! - kiabálja torka szakadtából.
Luhan odakapja fejét, majd mikor felismer engem, egy féloldalas mosollyal küld felénk egy puszit.
- Mi? Ez hülye? Azt hiszi én voltam? - hüledezek, miközben figyelem, ahogy Nana eldől a fűben és hasát fogva röhög. - Akkora köcsög vagy - ütögetem, majd elkezdünk ' verekedni ' a fűben.
- Uh, cicaharc - hallom azt a hangot, ami a legelejétől kezdve irritálja a fülem.
- Mit akarsz? - vetem oda neki, miközben állásba tornázom magam. Fel sem tűnik, hogy vége a meccsnek.
- Az előbb még lelkesebb voltál - néz rám flegmán. Legszívesebben kiütném a világból.
- Ő volt - mutatok a földön fetrengő lányra.
- Aha, hogyne - forgatja szemét.
- Kinyomjam, vagy megtanulsz emberként kommunikálni velem? - megyek közel hozzá s farkasszemmel nézzük egymást. Nem hátrál meg, de én se óhajtok.
- Hé, Byul úgy értette, hogy nagyon jó volt a meccs, ügyesek vagytok - áll közénk Nana, de a szemkontaktust nem szakítjuk meg.
- Tudjuk - töri meg a feszült csendet, majd hátat fordítva elindul. - Ha lehet délután kettőig érj haza. Nem fogok egyedül megszakadni a cuccaitokkal - majd elsétál.
- Ez a .. de felképelném - szorítom ökölbe kezem, mire Nana megpöcköli a homlokomat és úgy döntünk inkább kocogunk egy kicsit.
El sem hiszem, hogy egy másodperc apró töredékéig helyesnek és szívdöglesztőnek hittem. Dehogy az! Egy igazi idióta, aki az ajtón se fér ki, akkora egója van. Kétségtelenül ügyes játékos, remekül irányítja a csapatát, de nem lehet nem észrevenni, milyen flegma és idegesítő játékon kívül. Soha, de soha nem fogok rá úgy tekinteni, mint egy kedves személyre az életemben. Mindig is érezni fogok iránta megvetést és gyűlöletet, amiért lenéz és úgy kezel, mint aki nem is az ő bolygójáról származik. Akárhogy is javul a kapcsolatunk a jövőben, amire nem látok esélyt, mindig ott lesz egy szálka, amit hol Ő, hol Én fogunk megpiszkálni, és kezdődik minden elölről. A gondolatba is belefáradok.
Oldalra nézek, nagy gondolkozásaim közepette, és azt veszem észre, hogy nem fut mellettem Nana. Reflexszerűen nézek hátam mögé, és meg is látom, de nagyon megijedek.
- Nana! - futok hozzá, majd letérdelek mellé és fejét ölembe fektetem. - Nana! Miért ájultál el? Mi a baj? - semmi válasz. Eszméletlen.
Gyorsan tárcsázom a mentőket, ami remegő kézzel, de sikerül. Pár perc után ide is érnek, majd elindulunk a kórházba. Amint odaérünk Nana-t elszállítják vizsgálatra. Az érzéseim leírhatatlanok. Félek, aggódom, remegek, hisztizni lenne kedvem és azt kiabálni ' Ne tedd ezt velem, Shin Nana! '
- Maga Shin Nana hozzátartozója? - lép elém egy középkorú férfi fehér köpenyben. Orvos.
- Igen, a legjobb barátnője vagyok. Doktor úr, mi történt?
- A kisasszony már jobban van, de nem tett jót neki a sok mozgás. Az olyan emberek, akik lyukas szívvel születnek, elővigyázatosan kezelik a túlzott sportolást - szavai tőrt szúrtak belém. Hogy mi?
- Nana-nak .. lyukas a szíve?
- Igen, és sajnos ezzel nem lehet mit tenni. Tudja, neki sokkal kimerítőbb az, ami magának mindennapos - magyarázta tovább. - Felírtam neki pár vitamint, ami javít az állapotán, de most sokat kell pihennie - adja át a recepteket. Én csak bambán nézek magam elé. - Amint elintéztem a papírokat haza is mehetnek.
- Kö .. köszönöm - hajolok meg, majd távozik.
Lesokkoltam. Nana szívbeteg, és titkolta?
- Halló? Merre vagy kislányom? Chang-ék már itt vannak.
- A .. anya - suttogom, majd mikor felvillan mi is történt pár perce, eltörik a mécses és sírásban török ki. - Anya!
- Kicsim, mi a baj? Hol vagy? Jól vagy? Miért sírsz? - kérdések hada, de nekem nincs lelkierőm válaszolni.
- Nana .. elájult. A kórházban vagyunk. Kocogtunk, és .. és most .. kiderült, hogy lyukas a szíve - sírok keservesen.
- Jézusom! Oda menjünk? - a többesszám hallatán heves ellenkezésbe kezdek.
- Nem, nem. Majd én itt leszek vele, de anya, így én ma nem költözök el. Nem hagyhatom így magára. Anyukája külföldön van, csak rám számíthat - anya sóhajt egyet, majd belemegy. Legalább megúsztam Luhan képének elviselését.
- Legyen, de a holmidat elvisszük.
- Jó.
- És este Luhan visz nektek valami vacsorát - teszi hozzá.
- Legyen. Nana-éknál leszünk, és kérlek küldj vele valami ruhát is. Holnap suli - miután ezt megbeszéljük, elköszönünk, majd letesszük.

Egy nővérkét elkapva engedélyt kérek arra, hogy meglátogassam Nana-t. Óvatosan nyitok be, ő pedig épp öltözködik, hisz indulhatunk haza.
- Ne mondj semmit most, kérlek - súgja lehajtott fejjel. - Elakartam mondani, de olyan kénes ez a téma - sóhajt.
- Kényes? A legjobb barátok vagyunk. Mindent tudunk egymásról. Tudom, hogy évekig Kim Minseon volt a nagy szerelmed, olyannyira, hogy mikor rád köszönt ötödikben a folyosón, bepisiltél. Hogy amikor anyud randizott, bebújtál tiltakozásképpen a mosógépbe, és a tűzoltóknak kellett téged kiszedni onnan. Minden őrültségedet tudom. Pont ezt nem mondtad el? Ez komoly dolog. Rosszabb is lehetett volna.
- De nem lett. És nem is lesz. Köszönöm Byul - ölel meg.
- Menjünk haza - ragadom kézen s indulunk hozzájuk.
Holnap irány az új iskola. Borzasztóan rettegek az új közérzet miatt. Luhan viselkedése miatt és nem utolsó sorban az új otthon gondolata miatt.